Skip to main content
Esemény betöltése

« Összes Esemény

Gasztro gyerektábor

augusztus 11 - augusztus 17

189 990Ft
Gasztro gyerektábor - TABLE Budapest.
🍳 Egy nyári tábor, ahol a gyerekek nemcsak szórakoznak, hanem valódi tudást is szereznek! A TABLE Private Restaurant & Event Space most egy különleges, egyhetes főzőtábort indít 7–14 éves gyerekek számára, ahol minden nap izgalmas gasztrokalandok és élményprogramok várják a résztvevőket. A hetet egy közös vasárnapi brunch főzőkurzussal zárjuk, ahol a gyerekek a szülőkkel együtt fogyasztják el a saját maguk által készített menüt – az ebéd során kerül sor az ünnepélyes oklevélkiosztásra is. 👩‍🍳 Délelőttönként tematikus főzőkurzusokon vesznek részt a gyerekek, ahol megismerhetik a világ különböző konyháinak ízeit – street foodtól az olaszon át egészen az ázsiai ízvilágig. A főzés során biztonságos, barátságos környezetben, profi séfek vezetésével sajátíthatják el a főzés alapjait – miközben garantált a jó hangulat! 👕 A tábor első napján minden gyermek saját névvel ellátott séfkabátot és sapkát kap, amit a hét végén természetesen haza is vihet emlékbe. 🍽️ Az ebédet természetesen közösen, az elkészült fogásokból fogyasztjuk el. Ezután jön a pihenés: filmvetítéssel és chill programokkal lazítunk egy órácskát a vetítővászonnal felszerelt lounge-ban. 🎉 A délutánokat változatos programok teszik teljessé: minigolf, mozi, játékos vetélkedők, meglepetés programok és még egy mini mixer tanfolyam is helyet kap a repertoárban!

🗓 A hét részletes programja:

Hétfő Délelőtt: Street food főzőkurzus – Hamburger, Hot dog, Taco Délután: Mozi délután – házi gumicukor, ízesített popcorn, zöldségmártogatós Kedd Délelőtt: Olasz főzőkurzus – Toszkán paradicsomleves házi krutonnal, paradicsomos húsgombóc házi tésztával, tiramisu variációk Délután: Minigolf – piknik kosár, gyümölcssaláta, szendvicsek, muffin Szerda Délelőtt: Amerikai főzőkurzus – Csirkeszárny, mac & cheese, hagymakarika, amerikai palacsinta és waffle Délután: Meglepetés program – mogyoróvajas szendvics, sütik, házi chips Csütörtök Délelőtt: Magyar főzőkurzus – Húsleves tésztával, csirkepaprikás nokedlivel és uborkasalátával, somlói galuska Délután: Meglepetés program – gyümölcs, szalagos fánk, pogácsa Péntek Délelőtt: Ázsiai főzőkurzus – Tom kha leves, csirkenyárs satay szósszal, mangós ragacsos rizs Délután: Game Day – Banh mi szendvics, nyári tekercs, ice mochi Szombat Délelőtt: Pizza Masterclass – pizzák a világ minden tájáról, brownie házi fagyival Délután: Mini mixer tanfolyam – churros csokoládéöntettel, karfiolos zöldségszendvics Vasárnap 09:00-tól Sunday brunch főzőkurzus: Avokádós toast, Eggs Benedict, BLT waffle, tojássaláta, spanyol omlett, shakshuka, frissen facsart narancslé, smoothie 13:00 körül közös ebéd a szülőkkel, oklevélkiosztással egybekötve.

💰 Részvételi díj:

189.990 Ft / fő / hét

💰 Páros jegy:

299.990 Ft / 2 fő / hét

Páros jegy vásárlása esetén kérjük, ne a webshopon keresztül vásárolj, hanem írj az info@tablebudapest.com címre – 299.990 Ft-ért biztosítjuk a 2 fős belépést, és e-mailben küldjük a fizetési információkat.

📍 Helyszín:

TABLE Private Restaurant & Event Space, Budapest

⏰ Napirend:

Érkezés minden nap reggel 08:00–09:00 között Program vége kb. 17:00–18:00 között

Részletek

Kezdés:
augusztus 11
Vége:
augusztus 17
Összeg:
189 990Ft
Esemény kategória:

Helyszín

TABLE Private Restaurant & Event Space
Király utca 53.
Budapest, 1077 Hungary
+ Google Térkép
Telefonszám
+36309415335
Helyszín weboldal

Jegyek

The numbers below include tickets for this event already in your cart. Clicking "Get Tickets" will allow you to edit any existing attendee information as well as change ticket quantities.
Gasztro gyerektábor
189 990 Ft
8 maradt